Az egyszerűbb életszervezés 4 területe

Avagy hogyan ültethetjük át a minimalista gyereknevelés elveit a saját felnőtt életünkre?

Amikor körülbelül 4 évvel ezelőtt találkoztam a minimalizmus gondolatvilágával, itthon még nem volt ismert ez a mozgalom, csak külföldi oldalakról tudtam tájékozódni róla. Azóta hozzánk is beszivárgott és új trendként egyre több területen tűnik fel: már itthon is ismert a „zero waste” életmód, vannak “tiny house”-ok, gombamód szaporodnak a “konmari” rendszerezés hívei, és már felütötték a fejüket a “simplicity” tanácsadók is.

Legutóbb Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor c. könyvének olvasásakor idéződött fel bennem újra, hogy milyen sok rétege is lehet az egyszerűsítésnek és milyen gyors pozitív változásokat érhetünk el általa. A minimalizmus röviden az egyszerű, de minőségi életmód megteremtését hirdeti, és elítéli a fogyasztói társadalom által diktált vásárlási kultúrát. Az Egyszerűbb gyermekkor (az Élettervezőhöz hasonlóan) a fizikai környezet egyszerűsítését javasolja első lépésként, csak itt a gyerekekre fókuszálva különböző elvek szerint szelektálja az őket körbevevő tárgyakat, elsősorban a játékokat. Az elmélet szerint a kevesebb (minőségi) játék = kevesebb inger = kevesebb döntési lehetőség = nyugodtabb gyerek, elmélyültebb játék. Négy évvel ezelőtt én is a fizikai környezet egyszerűsítésével kezdtem a munkát, és egyetértek a szerzővel abban, hogy ez általában nagyon látványos sikerrel jár, ami erőt adhat a komplikáltabb egyszerűsítési feladatokhoz.

Azonban a könyv nem áll meg ezen a ponton, hanem további három területen (rutin, időbeosztás és felnőtt környezet kiszűrése) javasol egyszerűsítési lépéseket, amelyeket természetesen a szülőknek kell meglépni. Hogy miért van erre szükség? A “több” kultúrája a gyereknevelésből is versenysportot csinált: fejlesztő játékok, fejlesztő programok tömkelegével árasztják el a szülőket, akik természetesen nem szeretnék, ha a gyermekük hátrányba kerülne amiatt, mert ők nem tettek meg tőlük telhetően MINDENt a gyermekük fejlődéséért.

Azonban a spontán játék és a fantázia használata az “egyértelmű” fejlesztő játékszerek miatt lecsökken. A szülő kudarcnak éli meg, ha a gyermeke unatkozik, ezért igyekszik lefoglalni, lekötni az idejét programokkal. Ezáltal mindkét fél szabadideje lecsökken, pedig épp az unalmas nyári napok vagy esős hétvégék adnának lehetőséget arra, hogy a gyerek nekiláthasson valamilyen saját projektnek, és kibontakoztathassa a kreativitását. Ha a különórák és fejlesztő foglalkozások egy részét “kikonmarizzuk”, tehát azokat, amik kevesebb örömet okoznak és kevésbé hasznosak, kihúzzuk a hetünkből, már sokat tettünk a gyerekünk életminőségének növeléséért (és a sajátunkért is).

Amit érdemes beilleszteni a programok helyére, azok olyan családi rutinok, amik ismétlődése boldog várakozással töltheti el a gyerekeket. Havi egy közös anya-lánya/apa-fia nap, TV- és telefonozásmentes közös vacsorák (ahol mindenkinek van valamilyen kis feladata), suli utáni fagyizás vagy esti meseolvasás – ennyire egyszerű dolgokról van szó. Ha visszaemlékezünk a saját gyerekkorunkra, valószínűleg ezek a kedves apró rutinok, vagy a visszatérő események (pl.: a karácsony) idéződnek fel bennünk . És persze azok az „unalmas” véget nem érő nyarak…

Ahogy elkezdtem írni ezt az összefoglalást, rájöttem, hogy fontosságuk miatt mindegyik pont külön bejegyzést érdemelne. Úgyhogy álljunk meg itt, és gondolkodjunk egy picit ezeken a kérdéseken… Bízom benne, hogy elindítanak valamit.