Van, akit egy kudarcélmény további fejlődésre ösztönöz, mást eltántorít. Miért lehetséges az, hogy ugyanazokat az eseményeket teljesen másképpen értelmezzük? A pozitív pszichológia kutatási irányának egyik alapító atyja, Martin Seligman nevéhez kapcsolódik a magyarázó stílus fogalma. Több éven át egyetemistákkal dolgozva számos alkalommal tapasztaltam milyen meghatározó erővel bír az, hogy mivel magyarázzuk azt a bizonyos „bizonyítványt”, de nincs ez másképp a későbbi életszakaszokban sem.

A magyarázó stílus gyerekkorban/serdülőkorban alakul ki és arra vonatkozik, hogy egy velünk történő eseményt milyen okokra vezetünk vissza. Három jellemzője lehet egy oknak:

  1. Az időbeli kiterjedés: ez egy ideiglenesen előforduló helyzet (most kivételesen alakult így) vagy tartósan fennáll.
  2. Általános vagy specifikus: általánosságban jellemző vagy csak egy specifikus, körülhatárolt területre igaz.
  3. Belső vagy külső ok: Magunknak (belső) vagy másnak (külső) tulajdonítjuk a helyzetből fakadó következményeket.   

 

Nézzünk is egy konkrét példát, az egyetemista életnél maradva: megbuktunk a vizsgán.  

Pesszimista magyarázó stílus esetén a magyarázat így nézhet ki:

  • Tartós: “Korábban is megbuktam már, és elővételezem, hogy máskor is meg fogok bukni. Lehetséges konklúzió, hogy nem való nekem ez az egyetem.”
  • Általános: “Nem csak ebből a tárgyból, de a többiből sem tudok jól teljesíteni.”
  • Belső ok: “Lusta vagyok, nem vagyok elég tehetséges, nem vagyok ide való.”

Optimista magyarázó stílus esetén teljesen más képet mutat a történet:

  • Ideiglenes: „Most az egyszer megbuktam, de legközelebb menni fog.”
  • Specifikus: „Ebből a tárgyból nem sikerült, de a többi rendben lesz.”
  • Külső ok: „A tanár rosszul adta le az anyagot, a legrosszabb tételt húztam, pikkelt rám a tanár, rossz volt a csillagállás.”

Persze a pesszimista magyarázó stílus a pozitív eseményeknél is megjelenhet, de akkor épp ellentétes működésben. Nézzük mi történik, amikor egy pesszimista ötöst kap a vizsgán:

  • Ideiglenes: „Most kivételesen ötös lett, de legközelebb tuti megbuktat.”
  • Specifikus: „Ez egy könnyű tárgy, persze, hogy ötös. Statisztikából viszont biztos, hogy nem sikerül.”
  • Külső ok: “A tanárnak jó napja volt, szerencsém volt.”  

Ezzel szemben az optimista magyarázat így nézhet ki, amikor ötöst kapunk:

  • Tartós: „Menni fog ez máskor is!”
  • Általános: „Jó szakot választottam, menni fog a többi tárgy is.”
  • Belső ok: „Alaposan felkészültem, kipihentem magam és összeszedett voltam a vizsgán.”

Ugyanazok a történések, fejben mégis teljesen más forgatókönyv születik róluk. Seligman fontos további megállapítása, hogy az optimizmus fejleszthető készség. Persze miért lenne jobb optimistának lenni? A válasz összetett, mivel a túlzásba vitt optimizmusnak is lehetne hátulütői. Ugyanakkor lényeges különbség, hogy nem csak jobban érzed magad tőle, de aktívan keresed a megoldást akkor is, amikor negatív események érnek. Összességében kitartóbbá tesz, ami már borítékolja azt is, hogy azokhoz képest, akik a passzivitást választják, sikeresebb leszel.

Egy kis gyakorlat a végére: figyeld meg a te belső hangod a következő egy hét során! Mivel magyarázod a téged érő pozitív és negatív eseményeket?